Ismerd meg a 60 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar történetét!

A Liszt Ferenc Kamarazenekar hatvan éve állandó szereplője a klasszikus zenei élet nemzetközi elitjének, így méltán tartják világszerte a kamarazenekari műfaj egyik legjobb képviselőjének.

A zenekar 1963-ban alakult a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős növendékeiből. Közel hatvan éves működésünk során – Sándor Frigyes, majd Rolla János, 2016 óta Tfirst Péter vezetésével – nemzetközi hírnévre tettünk szert: több mint ötven országba jutottunk el, többek között felléptünk a New York-i Carnegie Hallban, a tokiói Suntory Hallban, a Sydney-i Operaházban, a Buenos Aires-i Teatro Colónban, valamint a párizsi Théatre de la Ville-ben.

Együttesünk évről évre a világ legjelentősebb koncerttermeiben, elsőrangú szólisták közreműködésével lép színpadra, akik a nagy fokú precizitás, műfaji sokoldalúság és alkalmazkodóképesség miatt előszeretettel dolgoznak együtt a zenekarral.

Az elmúlt évek sikerei

Az elmúlt időszak bővelkedett kiemelkedő koncertekben: felléptünk az amszterdami Concertgebouw, a frankfurti Alte Oper, a düsseldorfi Tonhalle, a bécsi Musikverein, a genfi Victoria Hall és a bakui Hejdar Alijev koncerttermekben, a Mecklenburg-Vorpommern Fesztiválon és a gstaadi Menuhin Fesztiválon. Koncerteztünkk Pekingben a világhírű National Centre for the Performing Arts koncerttermében, valamint meghívást kaptunk Ázsia egyik legrangosabb fesztiváljára: a China – Shanghai International Arts Festival-ra.

A 2011-es Liszt-év és a magyar EU-elnökség egyik megnyitó ünnepségén Madridban az Auditorio Nacionalban I. János Károly spanyol király és Zsófia királyné is megtisztelte jelenlétével a zenekart. A nagy sikerű német- és olaszországi turnék mellett 2013-ban Dél-Amerikában, 2014-ben pedig Japánban adtunk koncertsorozatot. 2019-ben két újabb kínai fellépésre is sor került.

A múltban olyan kiváló szólistákkal léptünk színpadra, mint Sviatoslav Richter, Mstislav Rostropovich, Isaac Stern, Yehudi Menuhin, Jean-Pierre Rampal, az utóbbi években világsztár partnerünk volt Martha Argerich, Julia Fischer, Vadim Repin, Emmanuel Pahud, Vadim Gluzman, Denis Matsuev, Mischa Maisky, Maxim Vengerov, Ilya Gringolts, David Fray, Denis Bouriakov, Martin Fröst, a neves magyar zenészek közül Pusker Júlia, Boldoczki Gábor, Baráti Kristóf, Baráth Emőke, Rácz Ödön és Takács-Nagy Gábor.

2016-ban a Deutsche Grammophon gondozásában megjelent, Rácz Ödönnel közösen elkészített hanglemezünket 2019-ben újabb követte. A “My Double Bass”-CD egyöntetű elismerést aratott a nemzetközi kritika és ami még fontosabb a közönség körében, hiszen hosszú ideig szerepelt a lemezvásárlási listák élmezőnyében, hetekig az első helyen.

Művészeti vezetés

2016 óta Tfirst Péter koncertmesteri irányítása mellett, ragaszkodva a megszokott magas szintű művészeti interpretációhoz és az elismerten egyedi Liszt Ferenc Kamarazenekar-os hangzáshoz, folytatódott a zenekar nagyívű szereplése mind itthon, mind a nagyvilágban.

A hazai és a nemzetközi zenei világot is bejárta az a hír, mely szerint 2020 januárjától Várdai István világhírű csellóművész művészeti igazgatóként kapcsolódik be a szakmai felkészítésbe és művészi koncepció kialakításába. Vezetésével, külföldi és magyar szakértők bevonásával a zenekar több évre szóló művészeti és üzleti stratégiát dolgozott ki. Emellett közös munkájukkal nemzetközi összevetésben is egyedülálló, új arculati világot alkottak, amely az újdonság erejével hatásosan fejezi ki a zenekar kettős célját: a minőségi hagyomány megőrzését és a folyamatos megújulásra való törekvést.

Büszkék vagyunk arra, hogy nemzeti zenekarként Magyarországot, a magyar kultúrát képviselhetjük és népszerűsíthetjük szerte a világban.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar művészei 1963-2023

MŰVÉSZETI VEZETŐK, KONCERTMESTEREK

Sándor Frigyes (1963-1979) †
Rolla János koncertmester, művészeti vezető (1963-2016)
Tfirst Péter - 2001-től zenekari tag, 2016-tól koncertmester
Várdai István művészeti vezető - 2020-tól

HEGEDŰ

Isépy Éva (1963-2003) †
Kostyál Kálmán (1963-2003)
Lovas György (1963-65, 1977-2003)
Weisz Zsuzsa (1963-2005)
Áldor Lili (1966-2001)
Gazda Péter (1967-2010)
Kiss György (1973-2008) †
Tfirst Zoltán (1969-2019)
Hamar Péter (1988-2019)
Hutás Gergely 2003-tól
Horváth Róbert 2004-től
Pintér Attila 2005-től
dr. Déri Tamás 2008-tól
Kovács Attila 2010-től
Hargitai Géza 2011-től
Király-Domány Bernadett 2017-től
Jobbágy Boglárka 2020-tól
Farkas Katalin 2022-től

BRÁCSA

Pongrácz Gábor (1963-1990)
Pista András (1973-2016)
Klepoch Ernő (1977-2000)
Várnagy Mihály (1990-2019)
Lezsák Attila 1999-től
Németh-Izsák Ilona 2017-től
Szűcs Boglárka 2020-tól

CSELLÓ

Frank Mária (1963-2001) †
Kelemen Pál (1963-1999)
Sándor Anna (1973-2017) †
Kertész Ottó 1999-től
Rózsa Richárd (2001-2013)
Simkó-Várnagy Mihály (2013-2015)
Lukácsházi György 2015-től
Miski Anett 2017-től
Bali Gabriella 2021-től

NAGYBŐGŐ

Som László (1963-1995) †
Martos Attila (1995-2000)
Horváth Bence Dániel 2000-től

CSEMBALÓ

Pertis Zsuzsa (1963-2007) †