.jpg)
cselló
Zenészdinasztia sarjaként nem volt kérdés, hogy elkezdek valamilyen hangszeren tanulni; anyukám a csellót választotta nekem, ötéves koromban beírattak a zeneiskolába.
Bár akkoriban még egyáltalán nem szerettem gyakorolni, a zeneiskolát cselló és zongora szakon is kijártam. Később Szilvásy László és az ő személyes varázsa tartott középiskolai éveimben is ezen az úton. Lenyűgözött jósággal és kedvességgel párosuló széles látóköre és tudása.
Ebben az időszakban viszont engem annyi minden érdekelt, hogy sokáig nem tudtam dönteni, mivel is szeretnék igazán foglalkozni. Gimnázium után a jogi egyetemre felvételiztem, ahová be is jutottam, de úgy döntöttem, mégsem kezdem el, hanem a következő egy évet a Zeneakadémiára való felkészülésre szánom.
A zeneművészet mellett továbbra is érdeklődéssel fordultam az élet más területei felé, ezért az első zeneakadémiai év végén felvételiztem a Budapesti Corvinus Egyetemre, ahová szintén felvettek, és itt – párhuzamosan a zeneakadémiai tanulmányokkal – egy évet el is végeztem, ezalatt rengeteg tapasztalattal gazdagodtam.
Így volt ez abban a hat hónapban is, amikor Glasgow-ban tanultam az Erasmus ösztöndíjprogram keretein belül. Hazatérésem után egy zenekari fesztiválon megismerkedtem egy hegedűs lánnyal, aki azóta már a menyasszonyom. A határtalan boldogság és a zenélés az én életemben így kapcsolódik össze teljesen.
A Zeneakadémián eltöltött évek során sok minden megváltozott bennem; nyitottabb lettem arra a csodára, amit Kertész Ottó a hangszeren mutatni tudott, nemcsak a játékom technikáján tökéletesített, hanem a példaképem is lett.
Azt, amire ő képes, sem tanítani, sem utánozni nem lehet, legfeljebb csak megfigyelni. És épp ezért is vagyok hálás a sorsnak, hogy hívott a Liszt Ferenc Kamarazenekarba, ahol – immár 5 éve – mellette játszhatok, és még mindig tanulhatok tőle.
Ha ma bármelyik vonós növendéknek felajánlanák a Zeneakadémián, hogy diploma után a Liszt Ferenc Kamarazenekarban játszhat, a döntő többség hezitálás nélkül vágná rá, hogy „Nagyszerű, mikor kezdhetek?”
Én még mindig kiváltságosnak érzem magam, hogy itt lehetek. Persze – mint minden az életben – ez is más, mint amit az ember az előre elképzel. De (egy példával élve) olyan ez, mintha azt mondanám neked, hogy most egy gyönyörű vidékre utazunk, havas hegycsúcsokkal, zöldellő fákkal és halkan csordogáló patakokkal.
Te elképzeled, amikor viszont ott vagy, nem azt a tájat látod, hanem valami egészen mást. És mégis: az állítás ugyanúgy igaz: gyönyörű vidéken jársz.
Hát így vagyok én a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Nagyon jó kollégákra, barátokra találtam itt, és egyre erősebben munkálkodik bennem a vágy, hogy ezt a zenekart együtt még nagyobbá és híresebbé tehessük.
(A zenész gondolatait lejegyezte: Gálfi Sarolta / www.azember.hu)