Turnébeszámoló 1. rész

Kontinenseken átívelő, számos különleges helyszínt érintő turnésorozatra indult ősszel zenekarunk. A sort Bukarestben, a George Enescu Fesztiválon kezdtük szeptember elején, majd Székelyudvarhely, aztán a hónap végén Neumarkt és Kronberg következett. Októberben már Dél-Amerikában muzsikáltunk, 9-én Limában, 11-én pedig São Paulóban tapsolt a közönség nekünk, majd egy budapesti és egy szegedi hangversenyt követően november 1-jén Bázelban léptünk pódiumra, 2-án a genfi Victoria Hallban arattunk hatalmas sikert, s a két nappal későbbi, lettországi fellépésünk ugyancsak telt ház előtt zajlott a Cēsis Concert Hallban. Zenekarunk jelenleg is Szlovéniában, Mariborban koncertezik, az eddigi fellépésekről zenekarunk alapítványának kuratóriumi elnökével, dr. Körmendy-Ékes Judittal  és együttesünk művészeti vezetőjével Várdai Istvánnal Réfi Zsuzsanna beszélgetett. Az interjúkat két részletben közöljük, elsőként Várdai Istvánnal készült riport olvasható.

Kezdjük időben visszafelé. Szűnni nem akaró tapsról, tomboló tűzről és virtusról, zseniális csellistáról számolnak be a kritikák a Liszt Ferenc Kamarazenekar németországi fellépéseit követően, az együttes művészeti vezetője, Várdai István pedig azt meséli, az újratervezés időszakában született, mindenütt nagy tetszést arató programjuk igazolta a bele fektetett munkát. A kiváló, a zenekari játék minden rezdülését megmutató hangversenytermek ugyanis fontos szakmai helyszínek, igényes, a legkiválóbb együtteseket hallgató publikummal, s a neumarkti Festsaalban és a Kronbergi Fesztiválon egyaránt sikerrel tette le újra névjegyét a társulat, amit az azonnali visszahívások bizonyítanak. A csellóművésszel rendhagyó műsorokról, a Liszt Ferenc Kamarazenekar vendégszerepléseiről, új zenei arculatról is beszélgettünk.

Honnan jött az idea, hogy az LFKZ-t kiegészítsék egy háromtagú cigányzenekarral? S mennyire nehéz egy folytonosan kottából játszó együttesnek, hogy adott darabban improvizáljon, egymásnak adva a dallamot egy másik társulattal?

Az ötlet nem teljesen eredeti, sok évvel ezelőtt, az első Carnegie Hall-os élményem volt a Budapesti Fesztiválzenekar, valamint Ökrös Oszkár és Lendvai Csócsi József előadása, amely során a Magyar táncok és a Magyar rapszódia mellett ihletőjük, a kávéházi cigányzene is felhangzott. Mi ezt a pandémia, az újratervezés időszakában újragondoltuk, Sárközy Lajos adottságaira, improvizációs készségére alakítva a műsort. Ugyanis azonnal rá gondoltam, amikor kitaláltuk ezt a programot. A kiváló hegedűművészt a Kaposfesten ismertem meg, mindig csodálattal hallgattam a játékát. Így született meg Weiner I. divertimentójának vagy Popper Magyar rapszódiájának az átdolgozása, ahogy Kodály Kállai kettősének vagy Brahms Magyar táncainak is. Ez a négy darab adja műsorunknak azt a  blokkját, ami kiváló képet mutat a magyar kultúra népzenei és cigányzenei gyökereiről, s bárhol játszottunk eddig, hatalmas sikert aratott. Sárközy Lajos háromtagú cigányzenekarával remek inspirációt nyújt a LFKZ-nek. S úgy vélem, ez a program nehezen adaptálható más nemzetiségű együttesre, hiszen ezek a dallamok nekünk, magyaroknak a vérünkben vannak, intuitív, mély zsigeri kapcsolódás él bennünk ezzel a  zenével, ezért is képes a művekhez flexibilisen viszonyulni a zenekar. Kellő gyakorlást követően mindenki tud az improvizáció szabadságával élni. A németországit követő dél-amerikai turnén, amelyen szintén szerepeltek a programban ezek a darabok, már olyan felszabadulttá és elsöprő erejűvé vált az előadás, hogy minden sallangot levetett magáról.

A németországi publikum is lelkesen ünnepelte az LFKZ-t, s az egyik kritika szerint: “A zenekar játéka ritmikus, színes, változatos, koncertszerű, megkapó és egyben gördülékeny volt, miközben a szólista legapróbb mozzanataira is érzékenyen reagált.”  Különleges helyekre tért vissza ezeken a koncerteken, hiszen tanult és tanított is a kronbergi akadémián…

Így van, s igazán felemelő élmény volt a Liszt Ferenc Kamarazenekarral visszatérni. Kronbergben hét éven keresztül éltem, ott fejeztem be a tanulmányaimat, s az akadémián kezdtem el magam is tanítani. Ráadásul a 30. születésnapomat is Kronbergben, az akadémia igazgatójával köszöntöttem éppen, amikor telefonon érkezett a hír, hogy megvan az első 12 millió euró a hangversenyterem építésére… Ezt követően aztán már duplán ünnepeltünk! Jelen voltam akkor is, amikor az alapkövet tették le, most pedig a Liszt Ferenc Kamarazenekarral debütálhattam a kiváló kronbergi teremben, a Casals Forumban. Lenyűgöző az egész komplexum, ahol a Kremerata Balticától kezdve Julia Fischeren, Schiff Andráson és a Chamber Orchestra of Europe-on át a szakmai elit rendszeresen megfordul. Épp ezért volt a turnénk mindkét helyszíne kiemelten fontos. A neumarkti zenebarátok alapítványa már negyven esztendeje működő szervezet, s három éve magam is tag vagyok, pontosan látom, milyen szűrök alapján válogatnak, kiket hívnak meg a kizárólag bérletes közönségüknek. A világ legjobb akusztikájú helyszínei közé tartozik ez a két német terem, ami amellett, hogy nagyon inspiráló, jelentős kockázatot is rejt, hiszen a muzsikusok minden rezdülése tökéletesen hallatszik. Emiatt is lényeges volt, hogy miként mutatkozunk be, s jelentős előrelépés, hogy sikert aratott a megújult társulat.

Gondolom, sok egykori kollégája is eljött az előadásra.

Valóban rengeteg jó fülű muzsikus ült a nézőtéren, köztük volt még a neves hegedűművész, Vadim Gluzman is. A koncert után pedig temérdek gratuláció érkezett, sokan elmondták, hogy csak csináljuk így tovább, mert szenzációs volt az este, s elképesztő, hogy például egy olyan komplex művet, mint Hartmann: Kamara-concerto klarinétra, vonósnégyesre és vonószenekarra című darabja karmester nélkül tudtuk előadni, szimbiózisban a szólistával. Emlegették azt is, hogy Schubert: c-moll vonósnégyes tétele egy kvartett számára is óriási kihívás, nemhogy a kamarazenekari változata… A “zigeuner capelle” programunkat ugyancsak imádták. Olyannyira, hogy a koncertet követően két nappal meg is kaptuk a visszahívást, az újabb felkérést, s 2024 szeptemberében visszatérünk Kronbergbe. Ugyanilyen tetszést arattunk korábban Neumarktban, ami azt jelenti: bekerültünk a legmagasabb ligába a koncertszervezőknél ismét. A hangversenyeknek sikerült megtöbbszöröznünk a hatását, hiszen nagyon nehéz ezekre a helyszínekre bekerülni, így a kitűzött szakmai célunkat elértük.

S művészeti vezetőként miként vélekedik a vendégszereplésekről?

Nagyon elégedett voltam a hangversenyekkel, hiszen olyankor derül ki a művészi kreativitás és flexibilitási képessége, amikor egy-két próba alatt alkalmazkodni kell az adott terem akusztikai lehetőségeihez. Ekkor válik nyilvánvalóvá. hogy egy társulat képes-e ezt kihasználni, s a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjai éltek mindezzel. Ezekben a kiváló koncerttermekben meg tudtuk mutatni a ránk jellemző dinamikai spektrumokat, a kifejezés gazdagságát, amit felnagyított és még kifinomultabbá tett az egyedi akusztika. Neumarktban évről évre hatalmas merítéssel választják ki az a tíz produkciót, amely az adott évadban felhangzik, és ebbe a sorba mi is belekerültünk. Mindez igazolta az eddigi előkészítő munkánkat, s egyértelművé vált, hogy remek egyensúlyt találtunk a programunk összeállításakor a magyar művek, a klasszikus darabok és a huszadik századi szerzemények között. Ezt bizonyította aztán a dél-amerikai turné során Lima is, ahol most épül ki a klasszikus zenei piac. Nincsenek meg még a hagyományai, de igyekeznek olyan szólistákat felléptetni mint Yo-Yo Ma vagy Juja Wang, és ehhez az építkezéshez most a mi együttesünk ugyancsak hozzájárult. Nagyon motiváló volt Sao Paolóban is játszani az ottani, 1500 férőhelyes teremben, amely nagyon lelkes közönséggel telt meg.

Brazíliában különleges fellépésük is akadt. Az együttes néhány tagjával meglátogatott egy gyerekkórházat, ahol muzsikáltak a kicsiknek.

Egy alapítvány szervezte a koncertünket, s a hangverseny teljes bevételét a gyermekkórház kapta. Ez az intézmény akár vidékre is elviszi az orvosokat a betegekhez. A koncert szép modellt mutatott arra, hogyan tud a kultúra szimbiózisban működni a társadalom támogatásával. Többen látogattunk el a nyomornegyedben lévő kórházba, hogy muzsikáljunk a gyerekeknek, s megmutattuk nekik a vonóshangszereket, amelyek teljesen lenyűgözték őket. Nagy érdeklődéssel figyelték az instrumentumokat, élvezték a zenét. és ez a találkozó szép élményt adott nemcsak nekik, hanem nekünk is. A szervező hölggyel megbeszéltük hát, hogy mivel az intézményben van zeneoktatás, ezért legközelebb viszünk majd a kicsiknek néhány gyakorlóhangszert, hogy segítsük a kikapcsolódásukat, s támogassuk a kezdeményezését. Nekem is van egyébként egy olyan növendékem, aki komoly betegséggel küzd, s azt mondja, a kezelések alatt végig nagy segítséget nyújtott számára a hangszer, a gyakorlás, a játék, az, hogy így is foglakozhatott a zenével, a mindennapjai része maradt. Talán a gyerekkórház lakóira is így hatna… Ilyen  - társadalmilag is kézzelfogható - előnyei is akadnak hát a zenének, a zenélésnek.