Május 23-án, az évad utolsó zeneakadémiai koncertjének napján megkezdjük a 2018/19-es évadra szóló bérletünk árusítását. A kedvezményes elővásárlási akció június 30-ig tart.

A korábbi szezonokhoz hasonlóan a sorozat most is négy koncertből áll. A bérlet tematikai kulcsszava a hegedű. A négy szólista kiválasztásakor a zenekar a legmagasabb szakmai nívó biztosítása mellett a sokszínűségre törekedett: az első koncerten a közreműködő Baráti Kristóf Kossuth-és Liszt-, valamint Prima Primissima-díjas világhírű magyar hegedűművész lesz, aki napjaink legfoglalkoztatottabb zenésze, és neve a világ összes koncerttermében teltházat vonz.

A második koncerten egy új sztárt ismerhet majd meg a Zeneakadémia közönsége, aki tavaly megnyerte az I. Bartók Világverseny és Fesztivál döntőjét. Cosima Soulez-Larivière, francia-holland származású, fiatal hegedűművésznő pályája kezdetén, de már komoly nemzetközi sikerekkel a háta mögött, például egy Concertgebouw-beli fellépés után zenél majd együtt a zenekarral.
A márciusi hangverseny vendége a Liszt-díjas Lendvay József, aki több nemzetközi hegedűverseny első helyezettjeként és a legnevesebb zenekarok meghívott szólistájaként a koncertélet főszereplői közé tartozik.

Az utolsó bérletes koncertre a fiatal, világhírű lengyel hegedűművésznőt, Agata Szymczewskát hívtuk meg, aki amellett, hogy több neves nemzetközi hegedűverseny díjazottja, Anne-Sophie Mutter jóvoltából egy 1755-ös Nicolo Gagliano hegedűn játszik.

2018. szeptember 30. 19.30
Szólista: Baráti Kristóf (hegedű)
Műsor:
Bach: a-moll hegedűverseny, BWV 1041
Bach: E-dúr hegedűverseny, BWV 1042
Schubert: A-dúr rondó, D438

Mendelssohn: 10., h-moll vonósszimfónia
Mendelssohn: 4., A-dúr, “Olasz” szimfónia, op. 90 – Vezényli: Baráti Kristóf

2019. január 24. 19.30
Szólista: Cosima Soulez-Larivière (hegedű)
Műsor:
Prokofjev: 1., D-dúr „Klasszikus” szimfónia, op. 25
Vasks: Hegedűverseny

Schubert: 3. szimfónia

2019. március 9. 19.30
Szólista: Lendvay József (hegedű)
Műsor:
Stravinsky: Concerto in D
Saint-Saëns: Bevezetés és rondó capriccioso
Waxman: Carmen-fantázia
Weiner – Lendvay József: Divertimento
——
Csajkovszkij: Firenzei emlék

2019. május 25. 19.30
Szólista: Agata Szymczewska (hegedű)
Műsor:
Weiner: Pasztorál, fantázia és fúga
M. Górecki: Notturno hegedűre és vonószenekarra
—-
Debussy: Vonósnégyes – vonószenekari változat

Kedvezményes bérletárak 2018. június 30-ig:
I. kategória: 22 000 Ft helyett 19 800 Ft
II. kategória: 17 600 Ft helyett 15 800 Ft
III. kategória: 13 500 Ft helyett 12 200 Ft
IV. kategória: 9 300 Ft helyett 8 400 Ft

I. kat.: fszt. 6-11. sor, középerkély 1-2. sor

II. kat.: fszt. 3-5. sor, 12-14. sor; középerkély 3-4. sor, oldalerkély 1. sor

III. kat.: fszt. 1-2. sor, 15-16. sor, középerkély 5. sor, oldalerkély 2-3. sor

IV. kat.: fszt. 17-18. sor, középerkély 6. sor, oldalerkély 4-5. sor

A bérletek megvásárolhatók a jegy.hu-n, a Zeneakadémia jegypénztárában és az ismert jegyirodákban