A Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítványt a zenekar tagjai hozták létre 1991-ben.

Célunk a magyar zenei kultúra bel- és külföldi terjesztése, a zenekar működési feltételeinek hazai és külföldi támogatása, a zenekar saját művészi színvonalának emelése. Emellett fontos feladatunknak tekintjük, hogy segítsük a fiatal, tehetséges művészek pályakezdését.

A zenekar hosszú távú tervei között szerepel, hogy művészeink kvalitásainak megfelelően a hazai és az európai zenei élet legfoglalkoztatottabb együtteseinek egyikévé váljunk, értékes hangfelvételeket készítsünk kiemelt szólisták közreműködésével, és így Magyarország fontos kulturális exportcikkévé váljon. 

Az Alapítvány székhelye az Óbudai Társaskör, amely egyben több mint 20 éve az együttes igazi otthona.

Társadalmi felelősségvállalás

Kiemelt vállalásunknak tekintjük, hogy a fiatalabb generációkat is elérjük, és a klasszikus zene megismertetését és megszerettetését már az óvodás és kisiskolás korosztálynál megkezdjük. Hét évvel ezelőtt az együttes egy új projektbe kezdett: a legkülönbözőbb iskolákban, gimnáziumokban, általános és idegen nyelvű tanintézményekben kezdtünk el koncerteket tartani, hogy az ott tanuló gyerekek megismerkedhessenek a komolyzene világával, a vonós hangszerekkel és magukkal a zenészekkel. A tanórák keretében szervezett 45-50 perces koncertek során a művekhez, zeneszerzőkhöz kapcsolódó tudnivalókat, érdekességeket, történeteket a Bartók Rádió műsorvezetője, Becze Szilvia, az ő távollétében a zenekar egyik tagja meséli el.

A hangversenyek célja, hogy az iskolás gyerekekkel megismertessék és megszerettessék a klasszikus zenét. Ezért a műsort elsősorban a népszerű, könnyen befogadható művek jellemzik, amelyekből egy-egy tételt, részt emelünk ki. Az alkalmak azonban nem csupán a művek koncertszerű előadásából állnak: a hangszerek bemutatása és a történetmesélés révén szeretnénk egy-egy korszakot jobban körüljárni.

A zenekar – elfoglaltságától függően – hozzávetőleg 10 iskolakoncertet szervez évente, amelyeken eddig összesen kb. 5000 gyerek vett részt. A számos pozitív visszajelzés, valamint a tény, hogy az osztályok egymásnak ajánlják a programot, arról tanúskodnak, hogy a gyerekek rendkívül fogékonyak a klasszikus zenével való efféle, közvetlen találkozásra.

KURATÓRIUM

ELNÖK

Dr. Körmendy-Ékes Judit

KURÁTOROK

Kiss Sándor
Strommer Pál
Zsoldos Dávid

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG

Bakonyi András
Ferenczi Kristóf
Lezsák Attila

Dokumentumok