Kedves Közönségünk!

Évadnyitó hangversenyünk október 25-én a Zeneakadémián egyben az előző évad zárása is, hiszen a járványügyi szabályozások miatt, április 20-i elmaradt koncertünket is most pótoljuk. Az áprilisi koncertre megváltott jegyekkel és bérletekkel belépésük biztosított az október utolsó vasárnapján, 19.30-kor kezdődő hangversenyre.
Nagy öröm az újratalálkozás, de a semmivel felül nem írható hangversenyélmény most mindannyiunktól komolyabb odafigyelést és fokozott alkalmazkodással járó szabályok elfogadását igényli. Tegyünk meg együtt mindent a koncertélet biztonságáért!

A jelenlegi egészségügyi helyzet okozza és indokolja, hogy a koncert műsorát megváltoztattuk. Kisebb zenekari apparátussal, fúvós zenészvendégek nélkül, de továbbra is a legmagasabb színvonalú előadással várjuk Önöket. A nehézségekből erényt kovácsolva, Várdai István művészeti vezetőnkkel, a hangversenyszólistájával azt adjuk, amiben a legerősebbek vagyunk: együttes játékunk összehangolt varázsát.

Új műsor:
C. P. E. Bach: B-dúr szimfónia, Wq 182/2
C. P. E. Bach: A-dúr csellóverseny, Wq 172
(Közreműködik: Várdai István, cselló)
szünet
Bach: g-moll gambaszonáta, BWV 1029 – Tfirst Zoltán vonószenekari átiratának bemutatója
(Közreműködik: Várdai István, cselló)
Mendelssohn: Esz-dúr oktett, op. 20 – vonószenekari előadásban
(A csellószólam vezetője: Várdai István)

Az átiratról
Egy zenemű annyiféle, ahányféleképpen megszólaltatják. Az újra színezés lehetőségei még tovább bővülnek, ha átirat készül belőle. Hol maga a szerző dolgozza át a darabját, hol az utókor érzi úgy, hogy más formában is szívesen eljátszaná és meghallgatná a szeretett kompozíciót. Tfirst Zoltán, korábbi zenekari művészünk, Beethoven-átiratának februári sikere után, most a klasszikus zeneirodalom másik óriásától, Bachtól választott egy szonátát, amit úgy fogalmazott át, hogy az eredetileg „kétszereplős” mű a teljes Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában szólalhasson meg.

Kérjük, a koncertre érkezéskor alábbiakra fokozott figyelmet fordítson:
1. Érkezzen a szokásosnál előbb a helyszínre, az előcsarnok zsúfoltságának elkerülése érdekében a koncerttermet 19 órakor nyitjuk.
2. A lázmérést fogadja el az épületbe való belépéskor.
3. Az Zeneakadémiai épületében a védőmaszk viselése kötelező!
4. Használja a kihelyezett kézfertőtlenítőket!
5. Távolságtartás – a koncert megkezdése előtt lehetőséget biztosítunk a szabad székek függvényében új ülőhely választására.
6. Kérjük, szánjon több időt a távozásra is, hogy elkerülhető legyen a ruhatár előtti tömörülés. Figyeljen a távolságtartásra!

A részletes szabályozást itt találja: https://zeneakademia.hu/hirek/tajekoztato-a-zeneakademia-epuleteiben-ervenyes-uj-jarvanyugyi-szabalyokrol-121179